Kiállítás

Érzések és emlékek

Sylvia Plachy – Ajándékok a XX. századból és azon túl

Kritika

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Legutóbb pedig 2019-ben volt önálló kiállítása a Műcsarnokban. Az iránta megnyilvánuló fokozott érdeklődés leginkább annak köszönhető, hogy immár a nem csupán a képzőművészetben jártas közönségnek is „leesett” az A brutalista című film híre hallatán, hogy Plachy Adrien Brody édesanyja, aki a filmre készülve magyarra tanította a fiát.

Plachy (1943) legendáriumának szerves része, hogy 1956-ban családja „egy lovas kocsiba rejtőzve, a szalma alatt” hagyta el Magyarországot. Ausztriában két évet töltöttek, végül New Yorkban telepedtek le. Első képét még 15 évesen Ausztriában, az édesapjától kapott Agfa Box kamerájával készítette. Talán nem véletlen, hogy a középiskola után 1961-ben beiratkozott a Pratt Institute művészeti képzésére, azon belül Arthur Freed fotográfiai kurzusára. Freed javaslatára látogatta meg André Kertészt, aki élete végéig egyszerre volt Plachy barátja, tiszteletbeli „nagyapja”, szakmai mentora és tisztelője: „Sosem láttam a pillanatot nagyobb intimitással és emberiességgel megtapasztalni és filmen rögzíteni” – nyilatkozta róla.

A fotóművész képeinek többségét 1974-től a New York-i The Village Voice hetilapban (a „hippi” újságban), és a Metropolis című formatervezési és építészeti magazinban publikálta. Ezekben a lapokban Sylvia Plachynak állandó rovata volt, s azok anyagából (mára már szinte elérhetetlen) fotóművészeti könyveket állított össze, mint például a Sylvia Plachy’s Unguided Tour (Vezetés nélküli városnézés Sylvia Plachyval). Az 1990-es fotóalbum képei egy Tom Waits-lemezzel együtt jelentek meg, egy másik albumához pedig Jim Jarmusch írt ajánlást.

A kiállítás egyik jellegzetessége, hogy a képek nem időrendben sorakoznak, hanem egyfajta asszociációs láncot képeznek. A másik pedig az, hogy nem szerepel alattuk sem a cím, sem a technika – ez a lecsupaszított megoldás lehetőséget ad a befogadónak, hogy kizárólag a döntően fekete-fehér fényképekre fókuszáljon. (Ha valaki mégis konkrét fogódzókat keres, annak segít a kiállítás végén elhelyezett képjegyzék.) A harmadik érdekes elem, hogy a kiállításra készített fényképek egy része megjelenik publikált formában is (köztük egy olyan mű is, amelynek „eredetije” a New York-i Museum of Modern Art gyűjteményében található). A publikált anyagok (újságrészletek) között felbukkan egy képregényszerű, szövegbuborékokkal tarkított lap, amelyben egy kisebb gyermek „ismerkedik” a világgal. Az ismétlődő (a szülőket gyakran az őrület szélére sodró) „miért?”-et Misi teszi fel; Plachy túlságosan előkelőnek tartotta ugyanis az Adrien nevet, így fiát Misinek szólította. Adrien/Mishi a „modellje” azoknak a tárlóban látható képeslapoknak is, amelyeket Plachy minden év végén elküldött a családjának, a barátainak és ismerőseinek (ily módon végigkövethetjük az 1973-ban született filmszínész gyermekkorát és színpadi-filmes „arcait”). És vannak olyan fényképek is, amelyek nagy méretű vásznakon jelennek meg, például Michel Basquiat amerikai művészről, akit Plachy épp ébredés után, félmeztelenül fényképezett le.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.

OSZAR »